Még mindig munkát keresek, hát eddig semmi. Az utóbbi két hétben nem is hívtak sehova se. A munkanélkülit sem tudom mikor fogom elintézni, mert bármilyen korán megyek is oda, rengetegen vannak.. Kicsit unom már ezt a helyzetet. Nem tudom mi lesz. A.-val sem. Valahogy úgy érzem, teljesen mindegy neki a létem, nincs tomboló szerelem, és az, hogy valami igazán komoly legyen, hát nem tudom... Úgy érzem neki így jó, és hogy nekem is az legyen, azt leszarja. Lehet, nem is ebben az országban van az én számításom. Lesz ez valaha jobb is? Mindenkinek sikerül csak nekem nem??
Ha van Isten, akkor tényleg megmutathatná, hogy nem felejtett el, mert az utóbbi időben nagyon így érzem.

Lassan két hónapja, hogy munkanélküli vagyok. Persze még nem regisztráltan, mert ki írattam magam az orvossal, viszont még a tb egy buznyákot sem utalt.
Feltenném a kérdést, hogy ha nem lenne egy kis megtakarított pénzem, akkor már rég éhen haltam volna???? Mert nem ad az állam?????
Már rengeteg állásinterjún voltam, vagy keveset akarnak fizetni sok munkáért, vagy üzletkötői állásokat kínálgatnak pénzügyes álláslehetőségbe bújtatva. Pl. most az Otp-nél voltam, már a harmadik fordulón is túl vagyok, ecsetelném a remek állás lehetőséget. Fél évig kapsz támogatást az OTP-től, ami azt jelenti, hogy az első hónapban kapsz 80 ezret, majd minden hónappal kevesebbet és kevesebbet utalnak át. Ez még magában foglalja, hogy egy évig ott kell dolgoznod, vagy vissza kell fizetned a pénzt, amit fél év alatt adnak. Kérdem én, melyik az a munakhely, aki a próba idő alatt kifizetett fizetést vissza kéri????????????? Én nem értem, hova tart ez az ország. 2003-ban kezdtem dolgozni, és akkor volt a kezdő fizetésem 100 ezer.... Most hat év után, főiskolával ennyit adnának, és még örüljek magamnak...
Kétségbe vagyok esve, hogy egyáltalán mi a fasz lesz. Hogy fogok így megélni, lakást kell fenntartani, nem beszélve a kocsi hitelről, a tartalékaimat nem erre tettem félre!!
Két hetet adok még magamnak, és ha nem sikerül munkát találjak, kénytelen vagyok elmenni munkanélkülire.. Ciki nem ciki, ez van.

A hétvégét is meg kell említsem. Balatonon voltunk V.-vel. Egy botrány volt! Eleve az a nő egy hisztérikus, sznob picsa. Minden második mondata a BMW, vagy Lousi Vuitton, Gucci... Felszínes, képmutató egy nő, aki nem ezen a bolygón él. Egy pasival is randizott a hétvégén, aki miután rájött, hogy nem lesz sex, szó szerint azt mondta: szopjál le, és faképnél hagyta.
Majd eztuán mintha mi sem történt volna, megint randizgatnak. Na hát ez a szintje...
Egy szó mint száz, lementünk Balcsira, hisztizett, semmi nem volt jó, majd lehívta egy bartáját is pestről. Aztán mivel nem úgy ugráltunk ahogy Ő fennsége elvárta, faképnél hagyott minket, és vissza jött Pestre.
Ennyit róla, vége a "barátságunknak".

Vasárnap kibékültünk. Volt egy nagy beszélgetés, remélem valóban tudjuk tartani a megbeszélteket. Boldog vagyok, hogy ismét együtt vagyunk, és Ő van nekem. Nagyon rég szerettem valakit ennyire, mint Őt.
A napjaim, amiket most munka nélkül töltök, hát elég unalmasan telnek. Este nála alszom, majd reggel haza, reggeltől délig laptop ölbe, és küldözgetem a Cv-ket. Majd vásárolgatok, főzök, olvasok. Bár ez így elég jól hangzik... Csak elég haszontalannak érzem magam. Hétvégén beszéltem egy volt kollégával. Ez egy jel volt, hogy nincs mit megbánni, hogy már nem dolgozom ott. Ugyan olyan stressz, és feszkó minden nap. Hát nem! Ez nekem nem kell. Igy legalább van idő interjúkra járni.
És tudom, hogy hamarosan sikerülni fog.
Na most megyek spenótot főzni.

Tehát magamról, 27 éves múltam. Hárman vagyunk testvérek, a nővérem külföldön él, én az öcsémmel élek együtt. Apu négy éve meghalt, anyánk nem kíváncsi ránk, már évek óta nem tudunk róla semmit, mert szarik a fejünkre.
2003-óta dolgozom, addig suliba jártam. Most ép nincs munkám (már egy hónapja) mert én nem vagyok az a fajta, aki hagyja magát megalázni a főnök által, és fellázadtam, ki is rúgtak:-) Most ép munkát keresek, remélhetőleg nem sokáig. Pénteken is voltam egy állás interjún, ami nagyon szimpatikus volt, remélhetőleg én kapom meg:-)
Jelentősebb állomások az életemből, hogy férjnél is voltam, viszont már elváltunk. Ő külföldi volt, és a két kultúrát nem nagyon tudtuk össze egyeztetni. Viszont nem váltunk el haragban, néha váltunk egy két levelet. Utána jött egy srác az életemben, akivel kb. 6 évet voltunk együtt, majd szakítottunk, lényegében nem lehetett rá számítani, mindent ő akart megmondani, hogy hogy legyen, és a hab a tortán az, hogy belépett egy gyülekezetbe, és nagyon megváltozott. Bele gondoltam, hogy én nem akarok így élni, hogy az egész szombatot egy gyülekezetben töltsem, mert ez lett volna. Egy ideig megpróbáltam, mert szerettem, de nem ment. Emiatt sokat veszekedtünk, majd ultimátumot adott, hogy össze kell házasodjunk, különben elhagy. Érzelmileg elkezdett zsarolni, amit nem bírtam, és elhagytam. Iszonyatosan össze törtem, talán még ma sem gyógyultam ki igazán, bár már három éve történt. Ő akkor azt mondta, hogy lehet, nem lesz ilyen jó nője mint én, de ő csak a gyülekezetből fog magának nőt választani. Hát így is lett. Volt ott két lány, és az egyiket el is vette feleségül. Persze előtte olyan szinten megváltoztatta a lány külsejét, ahogy én akkor kinéztem. Csinált egy klónt belőlem. Azóta nem hallottam róla, nem is akarnék vele találkozni, mert nagyon fájan, sajnos még mindíg. Annyit tudok, hogy a lány már terhes.
Azóta nekem szarabbnál szarabb kapcsolataim voltak. Mindig olyanokat fogok ki, ahol az elején nagy a fellángolás, majd kiderűl, hogy mindíg én vagyok az 56-ik a sorban. Ezt már nagyon megelégelte. Január óta van/volt egy pasim, igazából nem tudom most hányadán állunk, mert tegnap megmondtam neki, hogy szerintem fejezzük be, mert neki is minden fontosabb nálam. Nem tudom mi lesz, a szívem azt mondja szereti, és vele akar lenni, viszont az eszem azt, hogy ha most ez van mi lesz később.
Állítólag ma beszélünk róla, ha igen, ma eldöntjük mi legyen.
Tavaly volt egy elég undorító kapcsolatom. Együtt voltam egy nálam 13 évvel idősebb férfival. Az elején nagyon tetszett, sármos volt, és előzékeny. Nőnek éreztem magam vele, majd egyre furcsább lett, úgy viselkedett mind akinek két énje van, sokszor meg is ijesztett ez. Volt egy lánya is, akit én nem tudtam elfogadni, zavart, hogy van, zavart a léte, mert mindent hozzá kellett igazítani és ebből már nagyon elegem lett. Tulajdonképpen nem is a gyerekkel volt a bajom, hanem azzal, hogy a kölöknek nyalta a seggét, én meg másodlagos voltam. Mindegy erről ennyit, mert oldalakat írhatnék, miket csinált meg velem ez az ember. Megelégeltem és otthagytam. Ennyi. Voltak futó kapcsolatok régebben, fellángolások de ennyi. Komoly, igazán komoly csak kettő. Akiknek a szívemet adtam. Viszotn három éve bezáródott a szívem, már nem tudok olyan elánnal szeretni, mert félek, megint ki rúg belém, ki él azzal vissza, hogy szeretem?
Most magamra akarok koncentrálni, a magam életére, a titok c. könyv is azt írja, hogy ne mástól várjuk a boldogságot, hanem magunktól. Mert ha magunkkal nem vagyunk jóba, akko senki nem fogja helyettünk megtenni. Főleg, hogy milyen egy önző világban élünk. Egyre foglalkoztat a gondolat, hogy elhagyom az országot, kettős állampolgár is vagyok, házasságom révén, tehát lehet, hogy egyszer a tenger mellé költözöm.

Nem is tudom hol kezdhetném. Csak az utóbbi 10 évben annyi minden történt, mint mással talán egy élet alatt sem, és még csak 27 éves vagyok. Érzelmileg meg jártam már a mennyet, és a poklot. Az utóbbi időben nagyon szarul érzem magam, vissza vezethető ez talán arra, hogy három éve kidobtam életem szerelmét, de erről majd később.. Most se munkám, se pasim... Vagyis ma szakítottam az aktuálissal, akivel fél évig voltunk együtt. Még mindig szeretem, de ő engem annyira nem, amennyire kéne. És ez meg is nyilvánul pl. abban, hogy minden és mindenki fontosabb volt mint én. Ezt eddig bírtam, én ehhez többet nem tudok asszisztálni.
A szerelemmel minden esetben nagyon pórul jártam, egyszerűen nem hiszem el, hogy nincs a földön egy olyan pasi, aki normális, normálisan néz ki, nem valami őrült, és velem szeretne lenni..
Ez nagy kérés?? Azt hiszem én többet gondolok a szerelemről, mint ami.